Húszmillió forintot költött Magyar Pétert lejárató videókra a Filep „A Kopasz” Dávidhoz köthető Facebook-oldal
Az Aktuális nevű oldal októberben tért vissza, de november vége óta ismét hallgat.
Az Aktuális nevű oldal októberben tért vissza, de november vége óta ismét hallgat.
A műsorvezető nem határolódott el ettől, majd véget ért a műsor, és következett az őzek nászáról szóló adás.
A kancelláriaminiszter szerint Magyar Péternek addig „kiváló volt a Fidesz”, amíg az állami posztjain kevés munkával jól keresett.
A politikus azt mondta, hogy Orbán Viktor és a kormánytagok a sajtóból értesültek Rogán Antal szankciós listára való kerüléséről.
Most akkor kamuállás az EP-képviselőség, vagy sem? És amúgy is: ki mennyi ülésen vett részt? Vélhetően lesz még a történetnek folytatása.
A Tisza Párt elnökének állítása szerint 95 százalék arra voksolt, hogy ne mondjon le mandátumáról.
A humorista szerint nevetséges, hogy mindjárt indul a gyártás a CATL üzemében, de a mai napig nincs hatástanulmány.
Havasi Bertalan szerint ez ugyanolyan hazugság, mint amit az embercsempész gázolóról állított a Tisza Párt elnöke.
Az évfordulóra nagyszabású rendezvénnyel készülnek.
Január 23-án tárgyalja Magyar Péter mindkét mentelmi ügyét az Európai Parlament jogi szakbizottsága – értesült parlamenti forrásokból az EUrologus. Döntés azonban most még nem fog születni.
A Tisza Párt elnöke fél évvel ezelőtti ígéretét teljesíti.
A miniszterelnököt egy „kiöregedett focistához” hasonlította.
A miniszterelnök nyelvi leleménye Indiában sem kopott meg: előrehozott választást emleget, holott ez csupán időközi volt.
Amerikai típusú közvélemény alakul ki ezekben a hónapokban Magyarországon, legfontosabb jellemzője, hogy mindenható. Csizmadia Ervin publicisztikája.
A HVG kiderítette: 228 millióba került tavaly Sulyok Tamásnak és delegációjának a párizsi szállása az olimpia teljes idejére, de a köztársasági elnök csak három napig tartózkodott a francia fővárosban. Magyar Péter most felvetette: a pénzt vissza kellene fizetnie az adófizetőknek.
A Tisza Párt elnöke szerint nehezen hihető, hogy egy büntetlen előéletű moldáv állampolgár Magyarországon börtönbüntetésre ítélt és kiutasított testvére irataival foglal szállást Budapesten.
Egyórás interjút készítettünk a Fülkében Szabó Andrea szociológussal, többek között a Fidesz meg nem rendült magjáról, meg arról, hogy hol kellene erősödnie Magyar Péternek, és arról is, mikorra érhet be a Fidesz fiataloknak szóló stratégiája. Érdemes megnézni az egész adástm, de néhány gondolatot most ki is emelünk.
Magyar azt is leszögezte, hogy pártja egyedül fog indulni a választáson.
A Tisza elnöke azt is egykori barátja szemére vetette, hogy a saját keresztfiát is odadobja a propagandistáknak a hatalma megtartása érdekében.